Az elmúlt napokban több váratlan esemény is történt az Egyesült Államok szintjén is, és a mi életünkben is. Úgyhogy gondoltam készítek egy rövid összefoglalót, hogy a blog közönsége naprakész legyen a jelenlegi helyzetünkkel kapcsolatban.
Eszem ágában sincs fejtegetésekbe, pláne állásfoglalásokba bocsátkozni politikai kérdésekben, de a jelenlegi szituáció megértéséhez sajnos szükséges erre az ingoványos területre eveznem. Annak érdekében, hogy ne váljon politikai őrjöngéssé ez a bejegyzés, már jó előre leszögezem, hogy mindössze a saját beszűkült látókörű véleményemet fogom közölni, azt is csak virágnyelven.
Itt, az Egyesült Államokban (mint ahogyan sok más helyen is), két fő politikai erő viaskodik egymással a hatalomért. Az egyiket nevezzük mondjuk a Rózsafélék rendjének (Rosales), a másikat pedig a Keresztesvirágúak rendjének (Brassicales). Az előbbibe tartozik a legtöbb gyümölcsfa, például az alma, a körte, a barack és a cseresznye is. Az utóbbiba pedig finom zöldségek soroltattak, úgymint a káposzta, brokkoli, karfiol és a vízitorma. Mindkét család növényei nagyon sokat adnak a kulináris élvezetekhez, és az egészséges táplálkozáshoz is elengedhetetlenek.
A politikai elit.
(Forrás: http://www.painlesscooking.com/nutritional-value-of-vegetables.html)
De hogy jön ez ide? Nos, az itteni két politikai erő a közelmúltban egymásnak feszült. A jelenleg kormányon lévő Rózsafélék fővezére (nevezzük mondjuk Baracknak) úgy döntött, hogy azzal szerez szavazatokat, hogy a szegényeket egy kicsit jobban támogató politikát folytat. A Keresztesvirágúak pedig az ország másik felét akarják megnyerni azzal, hogy nem támogatják mások terhére azt a réteget, ami egyébként nem sokat termel az államkasszába. Isten bizony, mindkét oldalt értem.
Csakhogy ennek a szavazatszerzési hatalmi harcnak az lett a következménye, hogy nem sikerült időben elfogadni az új költségvetést, és ezért a kormányzati finanszírozású intézmények szépen sorban elkezdtek leállni. Százezreket küldtek fizetés nélküli szabadságra. Szenvednek ők is, és azok is akik az ő szolgáltatásaikat szerették volna igénybe venni. Nem lehet például vízumot kapni/módosítani/hosszabbítani már egy jó hete. Ennek rám nézve az lett a következménye, hogy el kellett
halasztanom a régen vágyott
utazásomat. De sebaj, végül is négy és fél éve elutaztam a feleségemmel egészen Ausztria és Olaszország határáig, úgyhogy sok is lett volna ilyen hamar még egy nagyobb út.
De a nyaralásom elhalasztása csak az első lépés volt az izgalmas események tengerében. A következő "remek" dolog az influenza elleni védőoltás elszenvedése volt. A munkahelyem ugyanis kötelezővé tette minden dolgozó (és hallgató) számára, az elbocsájtás terhe mellett. Egyetlen egy kibúvót hagyott mindössze: ha valakinek a vallásos hite tiltja az ilyesmit.
Hogy biztosan megértse mindenki a helyzet abszurditását, itt egy életből vett példa: Én hiába megyek oda az oltóhelyre, és sorolok fel jogos szakmai ellenérveket az oltás ellen (mindezt lassan 7 évnyi immunológiai kutatómunkával, szakirányú diplomával és doktori végzettséggel a zsebemben), azzal nem lehet megúszni az oltást. Ellenben, ha az alagsorban dolgozó kazánfűtő amerikai őslakos (nevezzük Róbertnek) odamegy, és azt mondja, hogy a legutóbbi kábítószeres rémálmában a
Nagy Manitu azt mondta neki, hogy az "oltás rossz", akkor csak arra van szüksége, hogy vigyen egy papírt a törzsfőnöktől, amin a törzsfőnök tanúsítja, hogy "igen, együtt kábítóztam a Robival, és a Manitu tényleg nem szereti az influenza elleni oltást". És hopp, ő már meg is úszta a dolgot, én meg adathatom be magamnak a ki-tudja mit, aminek meggyőződésem szerint az egyetlen célja, hogy valaki meggazdagodjon belőle.
Szakmai vita az influenza elleni oltásról.
Hogy a virágnyelvnél maradjak: A Nagy Manitu b@ssza meg az egészet, már csak azért is, mert már az oltás estéjén lázasan fetrengtem a pokróc alatt (és Hétfő sem volt valami jól). Másnapra meg olyan allergiás vörös foltjaim lettek, mint Yeti barátomnak, amikor a lagzimon hajnal háromkor megivott egy energiaitalt. Köszönöm a munkahelyemnek, hogy megmentett a betegségtől!
És amikor itt tartottam, hogy betegen keseregtem az elmaradt utazásom, az elveszett repülőjegyem és úgy általában az alattunk összeomló USA-beli helyzet miatt, akkor a szombat délutáni eső következtében elkezdett beázni a lakásunk. Először csak kicsit csöpögött a víz, aztán nagyon, majd ezt követően folyni kezdett. Végül pedig a fejünkre szakadt az egész plafon, úgyis túl jó volt már nekünk.
A plafon. (Mindkét képen)
Hogy mi lesz most? Nem tudom. A lázam elmúlt, a kiütéseim halványodtak, a repjegyemet már kidobtam, úgyhogy ez a része tulajdonképpen megoldódott a dolgoknak. A plafonunk helyét már megnézte egy szaki és megnyugtatott, hogy kitakarít. Hát, hatalmas köszönet érte neki is, meg a fent említett Manitunak is, de ez egyelőre kevésnek tűnik a helyzet megoldódásához. Úgyhogy most majd b@szakaszunk egy kicsit a főbérlővel, aztán meg vagy elköltözünk, vagy nem. Mindezt két héttel a San Diego-i konferencia és a három hét múlva vendégségbe érkező barátok előtt. Szipi-szupi.
