Időhúzás

Ennek a bejegyzésnek a célja leplezetlenül az időhúzás. A vendégeim szombaton elutaztak, én ismét munkába álltam, és elvileg adott lenne minden ahhoz, hogy beszámoljak az elmúlt két hét eseményeiről. Egy dolog akadályoz ebben mindössze: Az a szó szerint több ezer fénykép, amit át kellene néznem, hogy a legjobbakat és legérdekesebbeket közzé tudjam tenni. Igyekszem ezt a hét végéig kivitelezni és legkésőbb jövő hét elején egy teljes értékű sok fényképes beszámolóval jelentkezni.

Bármire is számítson a kedves olvasó, egészen biztos vagyok benne, hogy érdekesnek fogja találni a történetet amiben a Miki egér támadásától kezdve a niagarás önfényképezésen és az acélbab előtt álló Charlie angyalain keresztül egy német tengeralattjáróval bezárólag elég sok minden szerepel majd.

A Niagara folyó a vízesés felett pár száz méterrel.

A világ két megmaradt Junkers Ju-87, vagy ismertebb nevén Stuka (Sturzkampfflugzeug) 

zuhanóbombázó repülőgépeinek egyike

 ( A képen hátul a plafonról lelógatva, az előtérben egy velociraptorral).

Most éppen ezért nem is konkrét élményekről fogok mesélni, hanem megpróbálom pár mondatban megfogalmazni ez elmúlt időszak eseményeit. A vendégeim több, mint két hetet töltöttek az Egyesült államokban. Ebből pár napot New York-ban, ahonnan a Niagarához utaztak, ahol én is csatlakoztam hozzájuk. Onnan együtt autóztunk vissza Chicagóba, ahol még több, mint egy hétig jártuk a múzeumokat és a bárokat. 

Pár száz méterre Kanadától, de már kanadai sört kortyolgatva.

Nekem már úgy hiányzott egy kis otthoni társaság és egy kis szabadság, mint éhezőnek egy falat kenyér. A vendégeim gyakori nevetése rám is gyorsan átragadt, és az első pár nap után már felszabadultam tudtam élvezni az életet. Nagyon örülök neki, hogy meglátogattak, és sajnálom, hogy ez az először hosszúnak tűnő idő ilyen gyorsan eltelt. 

Távozásukkor volt egy kis izgalom, mert pont az utazásukkal egy időben volt Magyarországon olyan köd, hogy a gépek java részét visszafordították, akkor zuhant le a Boeing Oroszországban és akkor pusztította el Illinois állam java részét egy tornádókkal megtűzdelt kellemes szupervihar. 

De mostanra már szerencsésen hazaértek a csajok, és én is itt bámulom a hirtelen nagyon üresnek tűnő lakást. Szerencsére van egy két dolog ami miatt néha még most is úgy érzem, mintha itt lennének. Ilyen dolog például a fürdőszobám, ami a távozásuk után is tele van olyan kenceficékkel, szempilla pödrő és púderező kacatokkal és még számtalan olyan ismeretlen rendeltetésű dologgal amihez még hozzáérni sem merek. Legközelebb jobban meg kell majd néznem, hogy kiket engedek be a lakásomba....

De a viccet félretéve, tényleg hiányoznak. Most még jobban, mint akkor amikor kijöttem ide. Egyre biztosabb, hogy a gravitációs hinta következő együttállását ki kell majd használnom, és közelebb kell repítenem majd magam a családomhoz és a barátaimhoz.