Vendégek I. - Az első napok

Elnézést kérek a kedves olvasóktól a hosszú kimaradásért. Eltartott egy darabig, de kimásztam végre a rám szakadt fényképhalom alól, úgyhogy itt az ideje, hogy elkezdjem a vendégekkel töltő idő beszámolóját. Még mindig nem végeztem a képek szelektálásával (már csak olyan 2000 van hátra), de nem is baj, mert közben rájöttem, hogy úgysem férne bele egyetlen bejegyzésbe a sok élmény. Ugyanakkor az elmúlt időszakot nem tétlenkedéssel töltöttem, és már több félkész bejegyzés is elkészült, úgyhogy az év hátralévő egy hónapjában ismét megszaporodnak majd a blogposztok. 

De kezdem az elején: Október utolsó napján egész nap izgatottan nézegettem a Lufthansa repülőgép-követő alkalmazását, hogy lássam, hogy a kedves barátaim, Holdfény, Piros és a Velociraptor merre járnak. Helyi idő szerint délután 3-4 óra körül le is szállt a repülőjük, én pedig otthagytam a munkát, és elindultam eléjük a reptérre, ahol pár perc várakozás után végre megpillantottam a három fáradt madárkát.

Én dolgoztam, ők meg Izland fölött repkedtek.

A reptéren. (Balról jobbra: Piros, a Velociraptor és Holdfény.)

A reptéren még eltöltöttünk egy órácskát metróbérletek vásárlásával, ami úgy nagyjából 75%-os sikerrel zárult, nem számolva azt, hogy többünk számlájáról többször is zárolták az összeget, és azt, hogy a végén nekem jegyet kellett vennem reptéri illetékkel együtt pedig eredetileg volt bérletem. Éljen a napokban bevezetett új metrójegy-rendszer!

Mikor végre sikerült felülnünk a metróra, Holdfény rögtön előkapta a kameráját, és elkezdte kamerázni az új környezetet. Azt hiszem itt a blogon nem nagyon beszéltem még a Chicagói tömegközlekedésről, de biztosíthatom a kedves olvasót, hogy az O'Hare reptérről induló kék metróvonal nem az a hely, ahol jó ötlet elővenni egy videokamerát, és ezzel jelezni az utazóközönség felé, hogy "Van nálam egy csomó értékes elektronikai cucc és turista vagyok".

Szerencsére Holdfény minden próbálkozása ellenére épségben megérkeztünk a lakásomba. Itt csak rövid időt töltöttünk, mert jó vendéglátóként tudtam, hogy nem hagyhatom aludni a 20 órás út után a vendégeimet, mert különben az időeltolódás miatt hajnal négykor elkezdenek kukorékolni és a hűtőszekrényt nyitogatni, és akkor ki kell tennem őket a lakásból. Ezért aztán unszolásomra felkerekedtünk, és átsétáltunk a szomszédba, a Plymouth tető-bárba. Ennek a bárnak az az érdekessége, hogy nem tudjuk kiejteni a nevét, ezért egymás között csak Pöszmösz-nek hívjuk. Ezt a szokást a vendégeim is hamar elsajátították.

Vacsora után a Pöszmöszben.

(a Velociraptor, Holdfény, Hétfő és én)

 Aztán végül egy kis csirkeszárny, sajttal töltött rántott csípős-paprika, és néhány sör után megkönyörültem rajtuk, és ismét hazamentünk. Felszabadult boldogság tört fel belőlük, amikor megtudták, hogy vége a kötelező programnak, és alhatnak végre.

 Nem annak örülnek, hogy megérkeztek, hanem annak, hogy végre 

hagyom őket aludni.

Másnap reggel én ismét munkába mentem (ez egy pénteki nap volt), a csajok pedig meglátogatták a művészeti múzeumot, és lekamerázták a biztonsági őrt, amint figyelmezteti őket, hogy nem szabad kamerázni. 

Kiszabadultak a városba. 

(Balról jobbra, felülről lefelé: Piros, Holdfény, a Velociraptor)

Munka után csatlakoztam hozzájuk, és együtt átsétáltunk a szomszédba egy jó kis amerikai vacsira: Rántott, olajos szir-szarokat ettünk hatalmas mennyiségben.

Piros az előétel elfogyasztására készül.

Az esti kellemes lakmározás és az amerikai sörökkel való ismerkedés után aludtunk egy jót, majd másnap ismét a nyakunkba vettük a várost, és elsétáltunk a természeti múzeumba. Ott sikerült eltöltenünk az egész napot, de még így is csak a töredékét sikerült bejárnunk a kiállításoknak.

 A múzeum bejáratánál a Velociraptorral és egy Tyrannosaurus rex maradványaival.

Az indiánok és én.

A nyitvatartási idő végén kitessékeltek a múzeumból minket, és ebben pillanatban elkezdett szakadni a jéghideg őszi, Chicagói eső. Nem szépítem, másodpercek alatt szénné-rommá áztunk, úgyhogy gyakorlatilag nem is volt más választásunk, mint betérni a közeli mexikói étkezdébe, egy jó kis mexikói kajára, és megosztani egy-két jeges margaritát. 

Hétfő elázott. 

Tulajdonképpen mindannyian eláztunk.

A mexikói vacsi után hazatértünk és lefeküdtünk aludni, hogy készen álljunk a másnapi programra, melynek során megnéztük a "babot", a felhőkarcolókat, a tavat, az óriáskereket és egyéb látványosságokat a közelben. Gyönyörű őszi napunk volt, a lányok élvezték a sok újdonságot és a sok látnivalót, én pedig azt élveztem, hogy a társaságukban lehettem. 

A Chicagói ősz egy szép pillanata.

Mindannyiunk számára egyformán élvezetes volt a városnézés,
bár én egy idő után kezdtem kicsit leereszteni.

 A "bab" előtt. A csajok elől, én pedig a bab felszínén tükröződöm.

 

 A kötelező óriáskerekes program a Chicagói naplementében.

A vasárnapi programot mi mással is zárhattuk volna, mint egy jól megérdemelt kocsmázással, és a kiváló amerikai sörökkel való ismerkedés folytatásával.

Kedélyesen kortyolgatjuk az "Alapítók mocskos fattyúsörét".

(Founder's Dirty Bastard)

A következő napon (hétfőn) én ismét munkába álltam, a csajok pedig repülőre pattantak és elutaztak New York-ba megismerkedni Ralph Lauren-nel és a Pókemberrel. Meg persze kicsit felhergelték Miki Egeret is, de ezt a történetet majd a következő bejegyzésemben fogom elmesélni...