Redhead Piano Bar

Szombaton délután felkerekedtem és ellátogattam a tóparton megrendezett Blues fesztiválra. Tulajdonképpen nem sok kedvem volt hozzá (úgy általában mérsékelt a lelkesedésem a fesztiválok iránt), de Szója rám parancsolt, hogy mindenképpen látogassak el. Ráadásul a tőle "örökölt" itteni ismerősök is hívtak, hogy tartsak velük erre a rendezvényre, úgyhogy nem volt más választásom.

Kicsit korábban érkeztem, mint a többiek, ezért majdnem egy órát kóboroltam egyedül a fesztivál területén, a zenekarokat hallgatva. Eközben két dologra jöttem rá: Egyrészt arra, hogy szeretem a blues-t, másrészt meg arra, hogy rettenetesen hiányoznak a barátaim. 

Hiába él át az ember jó eseményeket, hiába lát egy csomó mindent... Ha nincs kivel megosztani az élményeket, akkor nem sokat ér az egész. El is szomorodtam picit ennek a gondolatfonálnak a göngyölgetése közben, de aztán szerencsére megérkeztek a többiek:

Balról jobbra az indiai Narancs, Amy Pond és barátja Szakáll,
 a Kis Gömböc, és végül jobbra Narancs férje, Maximilian.

A megérkezésük csak részben vetett véget a magányomnak, ugyanis az angol tudásom nem bizonyult elegendőnek, hogy a hangos zene mellett ordítva kommunikálva is részt tudjak venni a társalgásban. Ismerőseim becsempésztek viszont a fesztivál területére két flakonnyi gyömbérrel hígított whiskyt, ami némileg segített a feloldódni a fesztiválhangulatban.

A fesztivál maga bámulatosan tiszta és rendezett volt, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ingyenes rendezvényről van szó. Bár gondolom, hogy a rendezettség fenntartásában jelentős szerepet játszottak az ötven méterenként járőröző golyóálló mellényt viselő rendőrök is.

Minden esetre a fesztivál-érzés idővel nagyon magával ragadott, nagyon élveztem a zenét, és nagyon hangulatosnak találtam a helyet is, ahogyan a parkot körülvevő felhőkarcolók fölénk magasodtak az egyik oldalról, míg a másik oldalról a tó partja szabott határt a fesztiválnak.

Az egyik felhőkarcoló együtt szurkolt a vendégekkel Chicago jégkorongcsapatának,

a Hawks-nak, akik nagyon fontos mérkőzést játszottak (és nyertek)

a rendezvénnyel egy időben.

Végül este fél tíz körül Amy Pond és Szakáll elhagyták a társaságunkat és haza indultak, mi pedig felkerekedtünk, hogy ellátogassunk Chicago messze földön híres bárjaiba. Így kerültünk többek között a Redhead Piano Bar-ba, ahol először már az ajtón fennakadtunk, amikor kiszúrt minket egy hatalmas biztonsági őr, hogy "nem megfelelő öltözékben vagyunk, és nem engedhet be" (Édesanyám megnyugtatására megjegyzem: az én öltözékemmel minden rendben volt).

Otthon gyorsan megtanulja minden szórakozni járó fiatal, hogy soha ne kötekedjen a biztonsági őrökkel, ezért aztán durván összeszorult a gyomrom, amikor a Kis Gömböc csalódottan kijelentette, hogy "ő mindenképpen be szeretne pedig menni". Én már fel voltam készülve egy hatalmas pofonra, ezért teljesen megdöbbentett a következő jelenet:

Biztonsági Őr: <a gégemikrofonba> Walter, idejönnél egy percre?

Én: <gondolatban> De jó, még Walter is meg fog pofozni...

Biztonsági Őr: Idehívtam egy kollégámat, hogy felváltson egy percre az ajtónál. Nekem van egy váltócipőm a szekrényemben, azt fel tudom ajánlani a hölgynek, ha elfogadja ezt a megoldást.

Ezután hátrakísérte a Kis Gömböcöt az öltözőbe, és kölcsönadta neki a cipőjét, hogy be tudjunk menni. Én meg még tíz perc múlva is az ajtóban ámultam, hogy ezt így is lehet csinálni...

Aztán persze magamhoz tértem, és csatlakoztam a többiekhez a bárban, ahol egy bárzongorista szinte csak olyan számokat játszott, amikett ismertem, és azokat is elképesztően jól... Játszotta például a "You Shook Me All Night Long" és a "Piano Man" című számokat is.

Rosszul sikerült kép a bárban. Jobbról balra: Narancs, én és Maximilian.

Végül a jó zenék ellenére felkerekedtünk és kerestünk magunknak egy másik helyet, ahol az ivás mellett kicsit enni is tudtunk. Aztán hol felgyorsultak, hol lelassultak az események, bárok bárokat követtek és aztán egyszer csak otthon voltam. Az este mindenesetre nagyon jól sikerült, ezt többek között onnan is tudom, hogy reggel találtam egy öt centiméteres karcolást a szemem alatt, aminek a keletkezési körülményei ismeretlenek számomra. És a reggeli leltár szerint minden ingóságomat sikerült megőriznem. Pont ahogyan terveztem.