Vendégek II. - New York és Niagara

Legutóbb ott maradt abba a vendéglátós történet, hogy a csajaim hétfőn reggel repülőre ültek és New York-ba utaztak. A New York-i kirándulás részleteit - mivel nem voltam ott - nem az én tisztem elmesélni, de azért egy momentumot mindenképpen kiemelnék. Ez a részlet pedig Miki Egér támadása... 

Chicago és a Michigan-tó, közvetlenül felszállás után. 

 Az történt ugyanis, hogy a csajaim a Times Square-en sétálgatva belebotlottak Pókemberbe, és valami rejtélyes okból kifolyólag jó ötletnek gondolták, hogy készítenek egy közös fényképet vele. Az arra ólálkodó Miki Egér persze azonnal kiszagolta az orra előtt heverő üzleti lehetőséget, és rögvest rájuk csapott.

A Velociraptor és Holdfény a Pókemberrel. A háttérben

már cserkészi őket Miki Egér.

A lányok meg ahelyett hogy elzavarták volna, mosolyogva fényképeszkedtek (sic) a két rajzfilmfigurával, és csak a fényképek elkészülte után döbbentek rá, hogy ez a móka bizony nem volt ingyen. Amint készen lettek a fényképek, mindkét "rajzfilmhős" folyamatos "Tip! Tip! Tip!" rikácsolásba kezdett, ami a "borravaló" angol megfelelője. Nekem már a történet meghallgatása is sokkos élmény volt. Egy világ dőlt össze bennem, mikor megtudtam, hogy gyermekkorom kedvenc mesehősei New York-ban kéregetnek és turistákat lejmolnak.

A jól sikerült képek 10 dollárba kerültek.

Miután túlélték New Yorkot és a rajzfilmfigurákkal való találkozást, autóba ültek, és elindultak a Niagara Vízesés felé három államon és az Appalache-hegységen keresztül. Kellemes esős idejük volt, és egy egész napjuk arra, hogy megtegyék a hosszú utat, és este a Buffalo-i reptéren felszedjenek engem is.

New York-ot elhagyva. A tükörből Piros mosolyog vissza ránk.

Időnként összeszedték a bátorságukat, és átautóztak egy-két

kísérteties amerikai kisvároson is. Egyszer még Cujo-val is megkergettették magukat.

Végül minden igyekezetük ellenére szerencsésen megérkeztek Niagara Falls-ba, ami leginkább a téli Siófokhoz hasonlatos, amennyiben egy turistaszezon utáni üdülőfaluról van szó. Ebben a hangulatos kis kihalt faluban be is vették magukat az amerikai horrorfilmekből mindenki által ismert kis motelbe, majd miután belakták a kis szobácskát, kijöttek elém a reptérre, ahová stílusosan éjfélkor érkeztem Chicagóból.

Az otthonunk, a "Moonlite Motel".

A szobácskánk bejáratában állok a bérelt autó mögött.

Ha hiszi a kedves olvasó, ha nem, a szoba plafonjáról kis kampócskák lógtak,

hogy a horrorfilm érzés teljes legyen. 

Másnap reggel, a metsző hideg ellenére kimentünk a vízeséshez. Bevallom, az első gondolatom az volt, hogy "Háááát, ez nem is olyan nagy". A második pedig, hogy "Azért elég nagy ez". 

Összességében eléggé ambivalensek az érzéseim a Niagarával kapcsolatban. Például zavart az, hogy a kanadai oldal csúnyán be van építve, ráadásul egy otromba kaszinó-várost húztak fel oda a gombszeműek. Valahogy a filmekből olyan benyomás maradt bennem, hogy ez egy természeti látványosság, és a semmi közepén egy nemzeti parkban van. Ehhez képest kissé csalódás volt, hogy tulajdonképpen egy várost építettek köré.

Aztán picit feljebb sétáltunk, és ott már megváltozott a táj. Úgy fél kilométerrel a vízesés fölött eltűntek az épületek, a folyó pedig szétterült a sziklákon és a folyása is begyorsult. Ez a táj minden várakozásomat felülmúlva gyönyörű volt.  

A vízesés által felvert vízpermet a távolból. A háttérben még mindig a gombszeműek
felhőkarcolói csúfítják a tájat. 

Egy kis szigetecske a vízesés felett.

Szintén érdekes élmény volt számomra rádöbbenni, hogy a Niagara folyó "fordítva" folyik. Amikor a térképet nézegettem, akkor tudatosult bennem, hogy folyó délről északra tart. Hiába tudok legalább tíz folyót felsorolni, amelyiknél ugyanez a helyzet, mégis, a magyarországi viszonyokhoz szokott szememnek (ahol minden folyó betartja az "északról délre folyok" szabályt),  valahogy fura érzés volt látni ezt az "anomáliát". 

A képen balról jobbra Piros, a Velociraptor, Holdfény és én.
Mögöttünk balra az American Falls, középen hátul a Niagara Falls, jobb oldalt
pedig Kanada.

 Az American Falls (ugyanannak a folyónak egy másik vízesése) aljában.
Holdfény és a Velociraptor között dugom ki fejem. Borzasztóan hideg volt,
vettem is egy kesztyűt, amiről kiderült, hogy lyukas. Ez később előnyösnek
 bizonyult, mert legalább tudtam kesztyűben nyomogatni az
érintőképernyős fényképező "gombját" a lyukon kidugott ujjammal.

 

Hétfő utálja, hogy mindenhol lefényképezem magam.
Ezért a Niagara előtt is megtettem.

Piros áll a vízesés tetejénél.

Majdnem egy egész napot töltöttünk a vízesés környékén sétálgatva és fagyoskodva, majd miután úgy döntöttünk, hogy eleget láttunk, visszamentünk a motelbe, és aludtunk egy nagyot. Már jócskán sötét volt mikor felébredtünk, és mi mást is tehettünk volna: Visszamentünk a vízeséshez, hogy megnézzük sötétben is.

Az American Falls a kanadai kaszinókkal a háttérben, éjjel.

A Velociraptor nagyon nyűgös volt, amiért kirugdostuk (szerinte, szerintem kiimádkoztuk) az ágyból, és csak még nyűgösebbé vált a nyirkos hidegtől. Aztán visszafelé kerestünk egy kis bárt, és beültünk egy-két kanadai sörre. Itt már megenyhült.

Balra a jobb kedvre derült Velociraptor, jobbra pedig Piros.
A háttérben egy remek kis helyi zenekar zenél.

Tulajdonképpen ez a kis bárocska legalább akkora élmény volt nekem, mint a vízesés. Mivel már jócskán a turista szezon után járunk arra, az utcák üresek voltak (magánál a vízesésnél is alig volt ember rajtunk kívül), a bár pedig tömve volt helyi emberekkel. Igazán érdekes volt a helyieket a saját környezetükben tanulmányozni. És a kanadai sör is nagyon finom volt...

 

Holdfény és én, nem ebben a sorrendben. A pincérrel történt félreértés és a gyors
helyzetfelismerő képességünknek köszönhetően titokban fejenként egyel több
sört ittunk, mint Piros és a Velociraptor.
A képen nagyon büszkék vagyunk magunkra, hogy senki nem vette észre,
hogy észrevétlenül rendeltünk magunknak még egy kört.

A kocsmázás után ismét visszatértünk horrorlakunkba, és aludtunk egy hatalmasat. Másnap (szombat) pedig összeszedtük magunkat, autóba ültünk és átautóztunk New York, Pennsylvania, Ohio és Indiana államokon, hogy estére jó fáradtan megérkezzünk Illinois államba, Chicagóba.   

Út közben pedig bámultuk a kukoricaföldeket. Ohio és Indiana államokban semmi mást nem láttunk, mint a filmekből ismert klasszikus amerikai farmokat. Bár filmekből és elbeszélésekből tudtam, ezek az államok "ilyenek", mégis döbbenten figyeltem több száz kilométeren keresztül az üres tájat. Se benzinkút, se étterem, még épületek se nagyon. Bármennyire is szép volt az őszi táj, nem tudnám elképzelni az életem ennyire izoláltan. Hacsak nincs internet persze, mert az teljesen más fényben tünteti fel dolgokat...

 Egy farm Ohio-ban. Az út legnagyobb látványossága.

Miután kipakoltunk a kocsiból a lakásnál, Pirossal és Holdfénnyel még egyszer felkerekedtünk, hogy visszavigyük a kocsit a kölcsönzőbe. Egyikünknek sem hiányzott még ez az esti háromnegyed órás autózás a Chicago-i forgalomban, de végül szerencsésen megérkeztünk a kölcsönzőhöz, ami körül csak egy tiszteletkörnyit tévelyegtünk, és végül gond nélkül leadtuk az autót. Le a kalappal Holdfény és Piros előtt, akik ketten felváltva végigvezették az egész utat három nap alatt New York, Buffalo és Chicago között!

A kölcsönzőtől még majd' egy óra volt az út haza, ahol végül fáradtan rogytunk le a kanapéra, és kötelességtudóan nekiláttunk a fehér rum készletünk elfogyasztásának, miközben már a további terveinket szövögettük, amik között szerepelt néhány múzeum meglátogatása, egy kis kocsmázás, koncertlátogatás és felhőkarcolózás is. Akkor még persze nem sejtettük, hogy Miki Egér végig figyelni fog majd miket...