Fehér ember

Az egyik első bejegyzésemben már beszámoltam róla, hogy összehaverkodtam két indiai sráccal. A kezdeti ismeretség azóta kezdődő barátságba váltott, és egyre több közös programot szervezünk. Múlt szombaton például az egyikőjükkel, nevezzük Sanyinak, ellátogattunk egy hindu templomba, amit már régóta szeretett volna megmutatni nekem.

 Sanyi.

A templom körülbelül a várostól 50 mérföldre, nagyjából a világ végén található, és egy Indiában épült templomnak a pontos, ámbár kicsinyített mása. Az eredeti templom húsz-harmincszor akkora, mint az itteni.

 A templom bejárata.

A parkolóból a templomhoz érve az első meglepetés az volt számomra, hogy rajtam kívül mindenki szemlátomást indiai volt. Szerintem két mérföldes körzetben én voltam az egyetlen fehér ember, pedig a templomnak legalább 1000 vendége volt a látogatásom idején. Fura érzés volt, végig azt éreztem, hogy mindenki engem néz. Ráadásul a bőröm színe miatt...

A templom bejáratánál levettük a cipőnket, majd a koszos padlószőnyegen keresztül besétáltunk a templom kaotikus belsejébe. Sajnos odabent nem volt szabad fényképezni, úgyhogy a kedves olvasóim kénytelenek lesznek a leírásomra hagyatkozni:

A templom padlóját mindenhol kékesszürke padlószőnyeg borította, a falak pedig sima fehérre voltak meszelve. A belső tér nem volt igazán egybenyitva, inkább csak nagyméretű szobák nyíltak egymásból. A levegőben különböző füstölők illata keveredett egymással, és mesterséges fénnyel ugyan, de jól meg volt világítva a templom belseje. Az egyes szobákban oltárok voltak elhelyezve a különböző isteneknek. Az oltárok úgy voltak kialakítva, hogy körbe lehessen őket teljesen járni, és mint kiderült a szertartásnak része is, hogy az imádság után körbejárja az ember az imádságának tárgyát.

Sajnos csak félidőben döbbentem rá, hogy érdemes lett volna számolnom az isteneket, mert így csak harminckettőig jutottam el. Azóta utánanéztem, és egyes források szerint 330 millió isten létezik a hindu vallásban. Ez azonban valószínűleg egy félrefordításból eredő félreértés, amit az is alátámaszt, hogy a konkrét listákon, melyek felsorolják az isteneket én "csak" háromszáz körüli istent találtam.

Itt meg kell jegyeznem azt is, hogy szigorúan véve a kérdést nem egyértelműen politeizmusról van szó, ugyanis az összes isten tulajdonképpen egyetlen istennek a különböző "arcait" takarja. Ha jól értettem...

Nekem minden esetre szimpatikus ahogy az istenek felosztják egymás között a hívők "piacát", és hogy a hívőknek is van választásuk, hogy melyik istennel barátkoznak. Valahogy tetszik a választásnak ez a fajta szabadsága a hitben.

Az is érdekes volt, hogy csak ott döbbentem rá, hogy Sanyi valóban "templomba jött". Eredetileg azt hittem, hogy csak meg szeretné mutatni nekem, de kiderült, hogy valóban vallásos, és oda is ment ahhoz a 3-4 istenhez, akikkel jóban volt, és mindegyikük oltáránál varázsolt valamit, majd becsületesen körbe is sétált az oltárok körül. Az egyik istennél (fogalmam sincs, hogy melyiknél, szerintem mindegyik ugyanúgy néz ki) én is vele tartottam, és kiderült, hogy az oltárok mögött is sorban állnak egy talapzaton a kisebb-nagyobb istenek. Némelyiküknél meg is álltunk és barátkoztunk velük egy kicsit.

Eddig akárhány vallást is láttam, mindegyik taszított (kivéve 10 és 12 éves korom között, amikor papnak készültem). Volt amelyik jobban, volt amelyik kevésbé. Az én kocka alakú világomba a transzcendencia nem nagyon fér bele, de azt elismerem, hogy eddig ez tetszett a legjobban. Ha mindenképpen választanom kellene egy vallást magamnak, amit onnantól gyakorolnom is kellene, akkor azt hiszem ez lenne az.

Miután tiszteletünket tettük választott isteneinknél, lesétáltunk az alagsorba, ahol egy hatalmas menza-szerűség fogadott minket. Itt Sanyi eltűnt egy percre, és vásárolt egy adag műanyag bilétát, amikért cserébe az egyik pultnál ételeket adtak. Izgatottan újságolta, hogy igyekezett olyan dolgokat válogatni, amiket én is meg tudok enni. Ugyan próbáltam nyugtatni, hogy nincs olyan étel amit ne ennék meg, de nem nagyon hitte. Fogalma sem volt, hogy a gasztronómia egy őrült szörnyetegével akadt össze...

A templom menzáján készítettem titokban ezt a képet.

Mondjuk nekem sem volt fogalmam róla, hogy az indiaiak nem viccelnek, ha fűszerezésről van szó. Minden esetre percekig nyugtatgattam, hogy nekem bármi jó, és a fűszeres és csípős ételeket is szeretem. Aztán megszereztük végre az ételt, megkóstoltam, és abban pillanatban az összes nyálkahártyám összehúzódott a csípősségtől, majd bedurrant és elkezdte termelni a rá jellemző váladékot. A fülemből füstcsíkokat eregetve, vörös szemekkel mutogattam neki, hogy "minden rendben, finom az étel", miközben azt gondoltam, hogy "b@#!?a meg, ezt nem fogom tudni megenni".

De aztán ahogy egyre többet tömtem magamba az ételből, ami különböző rizskészítményekből (szétfőzött rizs, rizskenyér, rizsfánk, rizspalacsinta) és csípős szószokból állt, egyre kevésbé éreztem vészesnek a dolgot. A végén érdekes módon már azt is el tudtam volna képzelni, hogy kicsit jobban csípjen...

Miután hülyére ettük magunkat, behuppantunk az autójába, és visszaautóztunk Chicagóba. Eddig is nagy rajongója voltam az indiai ételeknek, csak azt nem tudtam, hogy nem ettem még indiai ételt. Itt, Sanyi bevallása szerint, igazi autentikus ételeket kaptunk, és most már biztosan tudom, hogy szeretem az indiai kaját. Soha nem hittem volna, hogy ezt a mondatot valaha is leírom, de mégis itt van:

Remélem lesz még alkalmunk visszamenni abba a templomba....