A szomszéd ruhája mindig tisztább

Gyerekkoromban mindig csodálkoztam a hollywoodi filmeket nézve, hogy miért jár Amerikában mindenki mosodába. Nos, az elmúlt két hónapban nem jutottam közelebb a válaszhoz, azt viszont biztosan állíthatom, hogy tényleg ritkaság számba megy, hogy valakinek saját mosógépe legyen. Vagyis a filmek nem hazudnak.

Általában a nagyobb bérházak alagsorában van valahol jól elrejtve egy kisebb-nagyobb mosókonyha, ahol a lakók rendelkezésére áll néhány mosó- és szárítógép. Pénzért természetesen.

Az még nem is zavarna, hogy pénzt kell fizetnem egy mosásért, hiszen így megmenekülök attól, hogy magamnak kelljen mosógépet vásárolnom, nem áztatom el a szomszédokat, a szomszédok sem áztatnak el engem, és az esetleges javítási költségeket sem nekem kell állnom. És nem utolsó sorban a szárítógépnek hála, nincs tele a lakás száradó ruhákkal. Az igazat megvallva még szeretem is ezt a rendszert.

Szóval nem a mosás és szárítás árával van bajom, ami a mi esetünkben 2-2 dollár, hanem azzal, hogy ezt a pénzt negyeddollárosok formájában kell bedobnom a gépekbe. És mivel itt gyakorlatilag nem használ készpénzt az ember, nem is nagyon gyűlik az apró. És hát 4 dollár az összesen 16 db negyeddolláros.

A mosógép pénzadagolója. 

Egyszerre 8 db negyedroládost kell  belehelyezni.

Ezért aztán a negyeddollárosok, illetve azok hiánya komoly problémát jelenthetnek. Szerencsére bizonyos boltokban lehet berolnizott negyeddollárost vásárolni, természetesen a névértéknél kicsit drágábban. Súlyosbítja azonban a helyzetet, hogy egy magyar anyanyelvű ember, beszéljen bármily ékes angolsággal, képtelen a világnak ezen a felén a negyeddolláros (quarter) szót úgy kiejteni, hogy azt egy helyi ember megértse. Így volt ezzel eddig minden magyar ismerősöm aki itt járt, és én sem vagyok kivétel.

De nem akarom túldimenzionálni ezt a problémát, röviden arról van szó, hogy a házunk alagsorában 16 db pénzérméért cserébe a gépszörnyek kitisztítják és megszárítják a ruháimat.

 A mosókonyha. Balra a mosó-, jobbra a szárítógépek.

Nem sokkal azután, hogy beköltöztünk új otthonunkba, össze is szedtem a bátorságomat, megragadtam a másfél hónap alatt összegyűlt 20 db negyeddolláros érménket, és megkerestem a házunk mosókonyháját. Hamar meg is találtam helységet, és némileg tanácstalanul odaálltam az egyik gép elé.

A fedő le volt zárva, a pénznyelő rész esdekelve várta az érméket, és semmilyen kiírást nem láttam sehol.

- Ha bedobom a pénzt, biztos kinyílik a teteje. - gondoltam, és belehelyeztem 8 db 25 centes érmét a nyílásokba.

Azonban amint benyomtam az érméket, azonnal elkezdődött a mosás folyamata.

- Szent Ég, hát még nincs is benne a ruhám! - kiáltottam fel magamban, és egy hirtelen ötlettől vezérelve feltéptem a mosógép tetejét.

A mosógép azonnal le is állt, én pedig némileg megnyugodtam, hogy még nem késő belecuccolnom a szennyest a gép belsejébe. Igen ám, de ahogy jobban szemügyre vettem a gép bendőjét, kiderült, hogy a mosógép nem üres, hanem benne vannak valamelyik szomszédom ruhái. 

Dermedten álltam a mosógép előtt, egyik kezemben a szennyessel, a mosószerrel és egy mosás-szárítási ciklus 75%-ára elegendő maradék apróval, a másik kezemmel a gép fedelét tartva, és azt gondoltam:

- Most mit csináljak?

Néhány másodperc tanakodás után visszazártam a fedőt, a mosógép pedig boldogan folytatta a szomszédom ruháinak újbóli kimosását. Óvatosan körbepillantottam, hogy látott-e valaki, de szerencsére egyedül voltam. Kipillantottam a folyosóra is, és nagy megkönnyebbülésemre az is üresnek bizonyult. Úgyhogy topogtam még egy kicsit tanácstalanul a mosógép előtt, majd azt tettem, amit minden felelősségteljes felnőtt ember tett volna a helyemben: Elszaladtam.

Az este hátralévő részét azzal töltöttem, hogy a szennyesemet bámultam és néha megszámoltam, hogy nem szaporodtak-e a negyeddollárosaim. De feltételezem, hogy a mosógépben lévő ruha gazdájának is feladtam a leckét, hiszen nem lehet túl gyakori, hogy valaki befizeti a  szomszédját egy extra mosásra, hogy biztosan mindene tiszta legyen.

 Visszatértem a bűntény helyszínére egy fénykép erejéig.

A "negyeddolláros probléma" egyébként azóta sikeresen megoldódott. Néhány nappal később besétáltam a már korábban említett bankba, ahol a fiókvezető annak rendje és módja szerint rögtön fel is ismert, és hangosan köszöntve elém jött.

- Helló Tabasco, miben segíthetek ma? - kérdezte, és még a nevemre is emlékezett.

- Helló, ma csak negyeddollárost szeretnék vásárolni. - mondtam.

- Parancsolsz? - kérdezett vissza a fülét hegyezve.

- Negyeddollárost szeretnék. - tettem még egy kísérletet.

- Tessék? - állt előttem tanácstalanul egyre jobban ráncolva a homlokát.

- 25 centeseket papírba begöngyölve. - daráltam el lesütött szemmel a mondatot, amit előre begyakoroltam, mintegy számítva arra, hogy a "negyeddolláros" kifejezés kiejtésével gondjaim lesznek.

Erre aztán kisimultak a ráncai, és saját kezűleg szolgált ki és adott nekem 120 darab negyeddollárost, amivel jó sokáig elleszek, még akkor is, ha időnként a szomszédoknak is besegítek majd a mosásba.