Az elődök nyomában

Az előző bejegyzés befejezésében előrevetítettem, hogy a lakásunk kitakarítása és lakható állapotba hozása nem volt kis feladat. Ennek a folyamatnak a pontos részleteitől viszont megkímélem a kedves olvasót, mert még az én válogatott gusztustalanságokhoz szokott szemem (munkahelyi ártalom) is könnybe lábadt néha az előző lakók étel-, szőr- és köröm maradványai láttán, amik a hűtőszekrénytől az ablakpárkányon át a fürdőszobaszekrényig mindenhol fellelhetőek voltak. Minden, mindenhol.

A konyha kezdeti állapota. Végül Hétfő tette használhatóvá 

nagyjából kétnapi megfeszített munkával.

A takarítás kellemetlenségei helyett inkább a jó dolgokról szeretnék beszámolni. Ezek a jó dolgok pedig a lakás különböző részeinek felfedezése, és az elődeinktől, Szójától és Taratortól örökölt tárgyaink kibontogatása és összeszerelése. Elődeink olyan alaposan összecsomagoltak mindent, hogy úgy bontogattuk ki a tárgyainkat, mintha újak lennének. Illetve, még egy kicsit jobb is volt a helyzet, mert a legtöbb dologhoz valami vicces és gyakran hasznos megjegyzést találtunk mellékelve, ami igencsak tartotta bennünk a lelket pakolászás közben. Még egy üvegcse Jim Beam is akadt elrejtve a dolgok között, hogy jobban menjen a szerelés.

"Összeszerelési segédlet! Tessék meghúzni a lapost!

Szója és Tarator"

A takarítás java részét Hétfő vállalta magára, én pedig fáradhatatlanul szereltem a bútorokat. Szükségem is volt ehhez a feladathoz az "összeszerelési segédletre", mert borzalmas dolgokat tudok művelni, ha szerszám kerül a kezembe. Az elektromos és elektronikus dolgokkal érdekes módon elég jól boldogulok. Sőt, minél komplexebb valami, annál inkább érzem, hogy beszél hozzám. Így aztán ha számítógépet vagy áramlási citométert kell szerelnem, akkor nagy élvezettel és magabiztossággal tudok nekilátni a feladatnak, és jó eséllyel sikerrel is járok. Egy villanykapcsolóval még el-elboldogulok, de ha egy szöget kell beverni valahová, vagy becsavarni egy facsavart, akkor összeszorul a gyomrom, mert tudom előre, hogy abból semmi jó nem fog származni. És hát lássuk be, a bútorok összerakása ez utóbbihoz áll közelebb.

Szerelek.

Elakadtam.

Azt szoktam mondogatni, amikor arra kényszerülök, hogy szerszámot vegyek a kezembe, hogy "Aki szerszámot fog, szerszám által vész el."

Ez nagyjából meg is történt, amikor a laposfogóval keményen összecsíptem a jobb kezem mutatóujjának bőrét. 5 percen belül háromszor. Pontosan ugyanott. Sajnálom, hogy nem örökítettem meg az undorral vegyes döbbenetet Hétfő arcán, amikor az egyre növő vérhólyagot kiharaptam és leragasztottam a sebet. Szerencsére az "összeszerelési segédlet" ezen is átsegített minket.

Végül eljutottunk arra a pontra, hogy a nagyobb bútoraink a helyükre kerültek, és elkezdhettük kibontogatni a kisebb dobozokat is. Taratorék múltból küldött üzenetei ismét erőt öntöttek belénk. Már csak azért is, mert néhány üzenetből az derült ki számomra, hogy némi "szétszerelési segédlet" is a rendelkezésükre állt, amikor a dolgainkat pakolták. Íme néhány üzenet a teljesség igénye nélkül:

"Ez dunsztom sincs mi. Ahogy kaptuk, úgy adjuk tovább."

"Ha egy hétig nem használjátok, bepenészedik a szűrő.

Vagy óvatosan azzal, vagy ba*@ß!?tok ki a francba."

(Felirat egy "párásítón", bármi legyen is az.)

Végül nagyjából minden a helyére került, és a szekrényemben talált 140 vállfa mellé beakaszthattam a Taratoréktól örökölt 34 vállfát is.

A szekrényem, ahogy találtam.

Tarator és Szója ajándéka.

(Ezeket végül kidobtam a fentiek kétharmadával együtt. Bocsi srácok!)

A vállfák mellett azonban előkerült egy igazi kincs is. Már amikor a dobozt megérintettem, éreztem, hogy fontos dologra akadtam: A korábban már emlegetett Rizslámpára, az egyik (talán egyetlen) olyan tárgyra, amit nem szerettem volna megkapni. "Szerencsére" Hétfő nagyon ragaszkodott hozzá, így aztán végül mégiscsak a birtokunkba került. Ráadásul olyan felirattal, hogy egyből megszerettem.

A Rizslámpa doboza.

"Tabasco tulajdona. Igaz barátsággal,

Sz & T

1-13-2013"

A Rizslámpa, amint teljes erejével beragyogja a szobát, 

mintegy megcsúfolva a "lámpa" kifejezést.

Kicsit nehezemre esik, de be kell vallanom, hogy a Rizslámpa végül tényleg hasznos része lett a lakásnak, mert tökéletes háttérfényt biztosít filmnézéshez, vagy egy kis esti zenehallgatós ücsörgéshez. 

Szerencsére nemcsak a lámpa, hanem a többi tárgy is hamar megtalálta a helyét, és végre-végre lett egy hely, amit Otthonnak tudunk nevezni.

A szobám.

Az örömünket nem tudta az sem elrontani, hogy rájöttünk, van még egy harmadik lakótársunk is:

Krákedi, a szütyörgő Isten. Krákedi adja nekünk a meleget, nyáron tőle kapjuk majd a hideget, és ha jól imádkozunk és megkönyörül rajtunk, akkor tőle kapjuk a csendet is. Igen, a fűtő/hűtőtestről van szó:

A kész nagyszoba, a háttérben Krákedivel.

Azt is csak az első olvadás alkalmával vettük észre, hogy Hétfő szobájában a tető az inkább csak díszlet, minden különösebb funkció nélkül. Ha esik odakint, akkor bent is esik egy kicsit. Remélem ezt majd sikerül hamarosan orvosolni.

Hétfő időjárásjelző berendezése.

Azonban a lakás minden hátrányát feledteti az, hogy végre van egy saját kis (értsd: hatalmas) helyünk, ahonnan a házak között/felett elnézve, egy kis részen még a Michigan tó is látszik. Igaz, hogy csak kicsit látszik, és három napig tartott mire egyáltalán észrevettük, de mégis határtalan örömmel töltött el minket.

Minden chicagói álma: Kilátás a tóra.

Tulajdonképpen már csak néhány könyvet hiányolok az üres polcról, és akkor már teljes lesz a komfortérzetem.

Üres könyvespolc egy másik érdekes lámpával és Manócskával.

Végül engedjétek meg, hogy ezúton mondjak köszönetet elődeinknek! Egyrészt a Jeti családnak, hogy csak félig pusztították el a lakást mielőtt elmentek, másrészt meg Szójának és Taratornak, amiért levették a vállunkról a bútorbeszerzés terhét, és egy komplett, kész háztartást örökölhettünk tőlük, aminek minden egyes darabja az eredeti csomagolásban, tökéletes állapotban jutott el hozzánk:

Köszi!