Otthon, édes otthon

A jelenlegi legnagyobb problémám az új otthonom megtalálása. A lakásbérlés itt némileg másképpen működik, mint odahaza. Általában bérbeadással foglalkozó cégek vásárolnak meg egy-egy háztömböt, és ezektől a cégektől lehet lakást bérelni. Ez eddig nem tűnik bonyolultnak, viszont ezek a cégek szeretnek biztosra menni abban a tekintetben, hogy a leendő bérlő fizetni fogja a bérleti díjat. Ennek érdekében pedig (a leendő bérlő költségére) ellenőrzik az illető hiteltörténetét és gyakran megnézik, hogy előzőleg  hol és mennyiért lakott.

A mi esetünkben ez természetesen kicsit problémás, hiszen hiteltörténetünk nincs, nem laktunk sehol, és az eddigi havi jövedelmemért még a legócskább faviskót sem tudnám kibérelni a város határában. Ha van egyáltalán határa ennek a városnak...

Ráadásul amikor ezek a hiányosságok kiderülnek, akkor az addigi legígéretesebb tárgyalás is kínos fordulatot vesz. Egy tipikus beszélgetés valahogy így néz ki:

Én: Jó napot kívánok, érdekelne a lakás, amit a hirdetésben láttam.

Ügynök: Remek, mikor tudnának költözni?

Én: Bármikor, amint lehet.

Ügynök: Az nagyon jó, mikor tudnánk megnézni a lakást?

Én: Akár már ma is, de a héten bármikor.

Ügynök: Tökéletes, milyen a hiteltörténetük?

Én: Az sajnos nincs.

Ügynök: <kínos csend>

Én: Nemrég költöztünk ide Európából, ezért nincs. Viszont tudok kereseti igazolást mutatni.

Ügynök: Az...jó. Az is ... jó. Akkor majd visszahívom, hogy mikor lehet megnézni a lakást.

Én: Köszönöm előre is!

Ügynök: Nincs mit.

És tényleg nincs mit, mert soha többet nem hív vissza. Ha meg én hívom, akkor nem veszi fel a telefont. Ezért aztán, a kezdeti csalódások után egyre lejjebb kezdtünk adni az igényeinkből, és szép lassan felkerültek a lakáskeresési listánkra a Little Italy, Ukrainian Village és Greektown ígéretes és beszédes nevű városrészek is. És a munkahelyünk közelében is elkezdtünk nézelődni, mert ott olcsóbbak a lakások, és állítólag könnyebb is hozzájuk jutni.

Ukrainian Village sematikus térképe a negyed határában.

Egy jó kis sikátor Ukrainian Village-ben, a messzeségben egy felhőkarcolóval.

Aztán ez a terv némileg változott, amikor a következő körlevelet kaptam valamelyik reggel a munkahelyemen:

"On Wed., Jan. 30, at 10:50 p.m., two UIC students were the victims of an armed robbery off-campus in the 1100 block of South Loomis Street. They were approached by three offenders, one armed with a handgun, who demanded their belongings. The victims relinquished their possessions and were not injured. The crew fled south on Loomis to a maroon-colored vehicle, which drove off eastbound on Crenshaw Street. The offenders were described as young (under 21 years of age) African American males wearing red, maroon and green/grey hooded sweatshirts.
At <beep>, we encourage you to be cautious and aware of your surroundings when on the street after dark."

Röviden az lényeg, hogy nagyjából 800 méterre a munkahelyemtől három fiatal afroamerikai, akik közül az egyiknél lőfegyver volt, kirabolt két egyetemistát, majd a ruhájukhoz hasonló színű autóban elmenekültek a helyszínről. Szerencsére senki nem sérült meg ezúttal. Bár hallottam már olyat, hogy a kirabolt embert azért lőtték mellbe, mert nem voltak elégedettek az eltulajdonított telefonnal. Igaz az nem itt történt, hanem Dél-Afrikában.

Minden esetre az egyetem arra ösztönöz engem, mint kedves dolgozót, hogy legyek óvatos. Hát ezúton is köszönöm, és ígérem, vigyázni fogok.

Például rögtön azzal kezdem, hogy a fent említett városrészeket (a biztonságosabbnak tűnő Ukrainian Village kivételével) rögtön le is húzom a listáról. Így viszont nem tudom, hogy hogyan tovább. Egyelőre az egyetlen lehetőség, ami adódott, egy Lincoln Park-i lakás, amit holnap meg tudok talán nézni. Lincoln Park nagyon jó környéknek számít, és szeretnék is ott lakni. A lakás viszont gyanúsan olcsó, úgyhogy valószínűleg a föld alatt van. Ez mondjuk nem rossz, mert így majd atombunkernek is tudjuk használni, ha az emberiség mégis úgy döntene, hogy szén-dioxid helyett atomháborúval pusztítja el magát... 

Igaz, az ügynök még nem tudja, hogy honnan jöttünk, és a szép mosolyunkon kívül semmit nem tudunk felmutatni. Meglátjuk, hogy mi lesz...

A keresés eredményéről természetesen majd beszámolok.